Baraczka Gergő – gitár, ének
8 éves kora óta foglalkozik zenével. A hétköznapok során édesanyjával közösen egy kis magánóvodát üzemeltet, egy általános iskolában gitárt tanít, nyaranta pedig kisiskolásoknak szervez táborokat.
Dombi Ádám – basszusgitár, ének
Hatévesen hegedűn kezdte zenei pályafutását, 14 évesen vett először basszusgitárt a kezébe. Tanítóként dolgozik, három gyermek édesapja.
Csikós Péter – banjo, gitár, ének
Peti virtuóz gitártudásának köszönhetően a világ számos pontján megfordult már – megjárta Karib-tenger vidékének fehér homokját és a Északi-tenger jeges partjait. Most a gyerekeket kápráztatja el fergeteges szólóival, mindenki nagy örömére.
Iszkiri Zenekar
Az ISZKIRI egy modern, vagány gyerekzenét játszó zenekar. Tagjai gyakorló apukák, akik főállásban is gyermekekkel foglalkoznak. Ugyanakkor évtizedek óta profi zenészként is működnek, a legkülönfélébb zenei stílusokban. 2011 tavaszán döntöttek úgy, hogy civil foglalkozásukat és legfontosabb hobbijukat összekötik.
Így alakult meg az ISZKIRI gyerekzenekar, amelynek repertoárját könnyedén válogatták össze, hiszen külön-külön számtalanszor játszottak már gyermekközönség előtt.
A repertoár
A zenekar saját dalok tekintetében igen termékeny. Koncertjeiken igen nagy sikerrel adják elő szerzeményeiket, de természetesen emellett felcsendülnek a legnépszerűbb magyar gyerekdalok is.
Iszkiri Zenekar fellépései a Minimax Gyerekhajón